Gyümölcsben volt a kábítószer

Gyümölcsben volt a kábítószer

A vádirat szerint az I. rendű vádlott a 2015. augusztus 14-én történt elfogását megelőző időszakban kábítószer nagybani kereskedelmével foglalkozott, ennek során szervezte, irányította a kábítószer Magyarországra szállítását, illetve az országon belül közvetítette annak értékesítését; ez utóbbival jórészt egy vietnámi ismerősét, a III. rendű vádlottat bízta meg.

A vietnámi férfi 2015 májusának legelején több mint 10 kilogramm marihuánát kívánt továbbértékesíteni cseh állampolgár lakótársa közreműködésével, aki az ügy VIII. rendű vádlottja. A kábítószer szállítmány felére az elsőrendű vádlottal is kapcsolatban álló két magyar férfi a IV. és az V. rendű vádlottak jelentkeztek, akik 2015. május 6-án vették át a megrendelt, több mint 5 kilogramm marihuánát a vietnámi és cseh vádlott XIII. kerületi, Tüzér utcai lakcímén. A két férfit azonban az elszállítás során, a XIV. kerületben rendőri intézkedés alá vonták, és ennek során a rendőrök a gépkocsijuk csomagtartójában a kábítószert egy bőröndben megtalálták és lefoglalták. Még ugyanezen a napon a vietnámi férfi és cseh társa a több mint 10 kilogrammos marihuána-szállítmány másik felét egy másik vásárló részére értékesítette. A kb. 5 kilogramm tömegű kábítószert ez esetben ők maguk szállították a Tüzér utcából egy XXI. kerületi címre, amihez két taxit rendeltek. Útközben azonban a rendőrök mindkét taxit megállították, és a két külföldi férfit elfogták. Az elsőrendű vádlott elfogására csak ezek után került sor, amikor is 2015 nyarán több mint 50 kilogramm marihuána Spanyolországból Magyarországra történő csempészését szervezte meg. A szállításhoz szükséges kamion beszerzéséről ő maga gondoskodott, a csempészéssel pedig egy magyar ismerősét, a II. rendű vádlottat bízta meg, aki kiutazott Spanyolországba, ott megvásárolta a mintegy 52 kilogramm marihuánát, valamint az értékes szállítmány leplezése, elrejtése érdekében csaknem 6000 kilogramm gyümölcsöt, amit azután a kamionsofőrként dolgozó édesapja közreműködésével szállított volna Magyarországra. A hazaút során, 2015. augusztus 10-én azonban a kamiont a francia hatóságok a spanyol-francia határ közelében ellenőrzés alá vonták, amelynek során a raktérben elrejtett több mint 50 kilogramm kábítószert megtalálták és lefoglalták. Az ügy további vádlottjai a kábítószer további magyarországi viszontértékesítői, illetve vásárlói. A Fővárosi Főügyészség a kábítószer-kereskedőket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés. Forrás: Jogaszvilag.hu

Comments

comments

About The Author

Related posts

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.