Marihuána segített elviselni a rák fájdalmait Olivia Newton-Johnnak

Marihuána segített elviselni a rák fájdalmait Olivia Newton-Johnnak

A Grease hatvannyolc éves színésznője a 60 perc című ausztrál tévéműsorban nyilatkozott arról, hogy min megy keresztül, amióta idén májusban visszatért a rákja, amit huszonöt évig gyógyultnak hitt.

A színésznőt még annak idején 1992-ben diagnosztizálták mellrákkal, amit akkor kemoterápiával és részleges maszektómiával sikeresen legyőzött, ám a betegség idén visszatért, és ezúttal az alsó gerincszakaszára is kiterjedt.

A legnehezebb valójában a fájdalom szintje volt. Próbáltam volna műsorokat adni, és igazi szenvedés volt.

– nyilatkozta. Nem sokkal a diagnózis után le is mondta fellépéseit. Newton-John azt is elmondta, hogy mindent megtett a kín enyhítésért, több gyógynövényes és sugárkezelése is volt, a fájdalmat azonban csak a fű enyhítette: férje maga termesztette az orvosi marihuánát. Mára már valamelyest jobban van, de messze még az út vége:

Már tudok járni, de hosszabb távolságokat egyelőre nem tudok megtenni. Az is eljön majd, mert úgy egy hónapig egyáltalán nem tudtam járni. Ahogy gyógyulok, úgy tudok majd egyre többet sétálni. Valószínűleg olyasmi ez, amivel egész életemben küzdenem kell majd, de küzdeni is fogok, és jól leszek. Nagyon sok nő van, akiknek többször is visszatért a betegség, de mentek tovább, és megélték az időskort is. Ez az én vízióm is.

Mint  mondja, azért is koncentrál most a gyógyulásra, mert rengeteg dolga van. Nem csoda: még akkor, amikor 1992-ben legyőzte a betegséget, a rák elleni küzdelem egyik élharcosa lett, a nevélt viselő melbourne-i egészségügyi központ azóta is üzemel.

Forrás: 24.hu



Comments

comments

About The Author

Related posts

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.