Több millió forint volt a Budapesti drogdílernél

Több millió forint volt a Budapesti drogdílernél

Elfogták a nyomozók azt a két férfit, akik rendszeresen árultak kábítószert Budapest több kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói 2017. december 12-én 15 óra 30 perckor Budapesten, a III. kerületben igazoltatták a 43 éves leányfalui K. Lajost, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi a XI., a IX. és a III. kerületben kábítószerrel kereskedik. Az alábbi videón megnézheti az elfogás részleteit.

Ruházatának és az autójának átvizsgálásakor a nyomozók 24 gramm növényi törmeléket, 313 gramm kábítószer gyanús anyagot és egy növényőrlőt is találtak. A rendőrök a férfi lakóhelyén tartott házkutatás során további 407  gramm növényi törmeléket valamint kábítószerek csomagolásához és árusításához szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.

A nyomozók ezzel egyidőben intézkedtek K. Lajos ismerősével is, akinek autója átvizsgálásakor 6 darab kábítószer gyanús tablettát, illetve készpénzt és valutát találtak több, mint 1 millió forint értékben. A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeképpen hat helyszínen, köztük a 49 éves budapesti P. László lakásán a nyomozók házkutatást tartottak, ahol 650 darab extasy tablettát, 26 gramm kábítószer gyanús port, illetve közel 19 millió forintnak megfelelő készpénzt és valutát találtak, és hat nagy értékű autót foglaltak le.

Forrás: Hirado.hu



Comments

comments

About The Author

Related posts

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.